Tarka Magyar Demonstráció
Kedves Honfitársunk!
Több tucat civil szervezet közreműködésével 18 éves demokráciánk legnagyobb pártfüggetlen
tömegdemonstrációja szerveződik TARKA MAGYAR címmel, az erőszak és a kirekesztés ellen.
Várunk október 4-én,
szombaton délután 15.30-kor
az Erzsébet téren, a Gödör Klubnál!
Az Erőszakmentesség Világnapja alkalmából demonstrációt tartunk
az egyre jobban elhatalmasodó erőszak és diszkrimináció megállításáért. A gyülekezés után
az Andrássy úton Hősök terére vonulunk, ahol a meghívóhoz csatolt nyilatkozat alapján
hitet teszünk a demokratikus értékek mellett, valamint amellett,
hogy békés, az emberi jogokat tisztelő országban szeretnénk élni!
(A rendezvényen nem lesznek beszédek, és mindenkit csak magánemberként várunk!)
Mindenki számít – mindenkire számítunk!
2008. október 4-én 15:30-kor gyülekező az Erzsébet téren, a Gödör Klub-nál. A helyszínen a hasznos tudnivalókról Novák Péter, moderátor és Bódis Kriszta, a Tarka Magyar demonstráció szóvivője, az akció egyik kezdeményezője tájékoztat. Ezt követően, 16 órakor elindul a felvonulás az Andrássy úton, a Hősök teréig. A Hősök terénél, az érkezőket a színpadon zenélő Rácz Kati és a Flush zenekar fogadja, akik az idei budapesti melegfelvonuláson történt durva atrocitások miatt nem tudtak ugyanitt fellépni, így most újabb lehetőséget teremtünk nekik. Ezek után felolvasásra kerül a Nyilatkozat, amely szerint hitet teszünk az Alkotmány 70/A paragrafusa (1) bekezdése mellett és elutasítjuk az erőszak és a kirekesztés minden formáját. Végül a moderátor felkéri az egybegyűlteket, hogy a magukkal hozott színes anyagdarabokat, ruhadarabokat emeljék a fejük fölé, amiről légifotók (daruról készült fotók) készülnek. Az eseményen nem lesznek beszédek és a szervezők nem is kívánnak lehetőséget biztosítani arra, hogy bárki felszólaljon. A résztvevők a helyszínen is kitölthetik és a Nyilatkozatot. A demonstráció tervezett vége 18 óra.
A szervezéssel kapcsolatos hírek és az új csatlakozók nevei folyamatosan követhetők a tarkamagyar.blog.hu oldalon.