Az Összefogás az erőszak ellen mozgalom aggodalommal vette tudomásul, hogy a Magyar Gárda betiltására irányuló per bíróját megfenyegették, és ezzel elérték a tárgyalás elhalasztását. Emlékeztetünk arra, hogy ugyanezen per első tárgyalása kaotikus körülmények között zajlott, ahol egy ideig a beperelt szervezet egyenruhásai döntötték el, kit engednek be a tárgyalóterembe.
A peres eljárással kapcsolatos sorozatos visszásságok újabb intő jelei annak a veszélynek, amelyet a szélsőséges szervezetek jelentenek a társadalomra és a jogállamra. Itt az ideje, hogy azok, akik elutasítják az erőszakot, utasítsák el az erőszakkal szembeni közönyt, gyávaságot, és széthúzást is. Ennek jegyében az Összefogás az erőszak ellen mozgalom, több mint 30 civil szervezet részvételével zászlót bont:
Elég a kisebbségek elleni atrocitásokból!
Elég a lincshangulatból!
Elég volt a magyar identitás kisajátításából!
Tarka magyar!
2008 október 4-én ilyen szlogenek alatt vonul az utcára az Összefogás az erőszak ellen mozgalom, azért, hogy megmutassa: a többség békés, szolidaritáson, párbeszéden alapuló demokratikus országot akar. Az összefogás felhívásában az erőszak és a diszkrimináció elleni küzdelemre szólít fel: „nap mint nap tapasztaljuk a nyílt erőszak brutális megnyilvánulásait, és fennáll a veszélye, hogy az agresszió válik a konfliktusok és nézeteltérések megoldásának hétköznapi formájává. Ebben a helyzetben senki nem maradhat közömbös, ezt a folyamatot meg kell állítanunk.“
„Nem elég, amit a politika és az állam intézményei eddig tettek a szervezett agresszivitás ellen.“ – írják a kezdeményezők. Ennek jegyében az Összefogás független a pártoktól, így konkrétan a Magyar Charta kezdeményezéstől is. A pártok az összefogás akcióinak a támogatását természetesen kifejezhetik, és ezt remélhetőleg meg is teszik; azonban egy valóban széles, nyitott, és befogadó összefogás létrehozatalára és megszervezésére a mai parlamenti pártok alkalmatlanok. Ezért az Összefogás az erőszak ellen szervezésében pártoknak helye nincs.
Az Összefogás tervei és reményei szerint az október 4-re tervezett tömegdemonstráción az első nagyszabású, de korántsem egyetlen lépése az alakuló szövetségnek.